Csíkfalvi Csűrszemináriumok

Beszélgetés Pali bácsival. 2010. október 22.
A beszélgetést rögzítette, szerkesztette Gagyi József

Min gondolkozik mostanában?
Minden jut eszembe tanár úr.
Olyan szép történeteket mondott a múltkor a bűnről, a lopásról, a hazugságról, arról hogy tanították magukat gyerekkorukban.
Hát a hazugságról, az ugye egy-egy nagyapa, vagy egy jó idős bácsi, s mind gyermek leültünk valahova s aztán odakerült s aztán jó kedvvel beszélt, ezelőtt jókedvűek voltak az emberek.
Igen?
Jókedvűek voltak.
De hát Pali bácsi, mi ketten amióta beszélgetünk nem sírt egyik se közülünk!
De tudja mit mondok, én azt figyeltem meg, már itt is változás van, mikor eljött a tél, azok a pacsirták, madarak nem repültek el, hanem télen trágyáztunk szánnal s a lógané ott megfagyott s képesek voltak napmelegibe, azok a pacsirták ott csipegetni a szemet ki belőlek, mert zabozták a lovat. S alig tavaszodott már a galambok turbékoltak, a pacsirta nemsokára megszólalt, mentek ki a határra a népek, hallotta az ember, itt énekel egy ember, szánt, túl a másik veti a zabot, túl énekel. A hangjáról megismerték, na, itt ez énekel s ott az énekel. Most kimehetsz, az én meglátásom szerint se pacsirta se galamb, mindjárt még verebet se látok mikor kivisznek, szarka is nagyon kevés. S akkor kimegy a mezőre, olyan csend van, itt egy traktor zúgás, túl esetleg egy óra múlva egy traktor zúgás, adjon Isten. Vagy egy ember énekeljen vagy jó kedvvel menjen, nem látom. Hol a hiba nem tudom, de ez elfigyeltem sokszor, itt a nép óriásilag meg van változva. Amikor gyermek voltam, olyan legényke, mielőtt be nem rukkoltam is s mikor hazajöttem is ötvennégyben. Még akkor is hol itt kaszáltak, itt énekeltek, hol túl takartak vagy valami olytan munkát végeztek, került egy-egy olyan ember amelyik jó énekes, szerette a mezei munkát. Például én is, ahogy kaszáltam én úgy nótára húztam a kaszát, még jobban is vágott (kacagja). Becsület szavamra.
Most nem lehet hallani semmit.
A demokrácia bejött, még a kollektív ideje alatt is, sohase felejtem, adtak az erdő alatt egy darab rétet s akkor volt tehén s volt borjú s ugye hogy csináltunk meg részt, még nem voltam elmenve dolgozni, s onnét is adtak takarmányt, adtak olyan részt bérbe. Kérem szépen kimentem reggel, vittem magammal reggelit, vittem egy fél liter bort, reggeliztem, úgy megjött a hangom, úgy vágtam, tizenegy órára, akkorát levágtam, hogy nagyot. Úgyhogy majdnem az ötvenárnyi helyet, majdnem egy nap levágtam, délre még hazajöttem s kúráltam s úgy. Na de most hogy visszaállott ez a demokrácia, az változott meg, hogy meglett a sok munkanélküliség, a fiatalnak nincs kedve, vagypediglen azért, hogy bejöttek azok a magánföldek s az a hajrá s az a gondolkodás, hogy vajon hogy lesz, vajon mi lesz, egyik jobban kapaszkodott, mint a másik. Képes volt a másikét elvegye, testvér a testvértől, rokon a rokontól s ehhez hasonló. Én ezt mondom, hogy ez a két dolog vitte el a népeknek a kedvét, egyszer a munkanélküliség s másodszor ez a kapzsiság. Ezt ez egészen megváltoztatta, hát még a gyerekeknek sincs az a kedve. Figyelem, jönnek haza az iskolából, nincs az a kedvük mint nekünk volt. Ott beszélgetnek ezt azt, hát mikor mi jöttünk haza sorba jöttünk, kellett köszönni mindenkinek, na de amikor már jöttek a gyermekek, már nagyobb voltam, a templomnál hallaszott, hogy a katolikus iskolából jöttek ki a gyerekek, úgy csevegtek olyan jókedvűen. Most azok sem egészen, egészen úgy megvannak, úgy képzelem, mint a lusta embert (kacagja).
Úgyhogy nagyon meg van változva, nagyon.
Tudja régebb az emberek, nem tudom, a traktorok elvégeznek mindent, a népnek még sincs ideje leülni egy jó baráttal elbeszélgessen, vagy egy uzsonnát együtt elfogyasszon, én faluról beszélek, nincs ideje. S annak idején szántott, vetett, kaszált, hordta be, búzát vetette, aratta, hordta be, csépelte itthon, ötannyi munka volt. Az asszonyok ősszel kendert áztattak, a férfiak, akkor a kendert kiszedték, kimosták tilolták, lehelték, fonták szőtték. Na most a gép mindent megcsinál azt lehet mondani, s még sincs a népnek ideje. Hát régebb kiültek vasárnap a kapuba, ott délutánként, uram ki voltak ülve a kapuba, hol egyik helyt, hol a másikon a padra az asszonyok, az emberek oda a sáncmartjára vagy hova, vagy a fa alá, vagy árnyékba, ha nagy meleg volt. Kivittek egy kancsó bort, ott elviccelődtek, kártyáztak, s ha olyan gyerekek voltak akkor kérdeztek, meséltek nekik, s ha gyermekek olyanok voltunk még visszakérdeztünk s akkor ők foldták-toldták a dolgokat. Más volt.
Itt vót például Szász Káruly bá, itt szembe lakott ne. Az nagyon idős ember volt már, s az kérem szépen, itt nagyapámnál, itt volt akkor, deszkából kerítés, de kaszinó, olyan szín építve, mint ahogy Csíkfalában fordulunk el Búzaháza felé s van ott az a sarkon, az Ince Zsigának volt az a kaszinó színje, ha tetszik, ha figyelte. Hát kicsi kapu s mellette a lefödött szín s pad. Na olyasmink vót. Itt is volt egy nagyapámnál, ott Marci apónál, s akkor volt itt fenn egy Szász Janiéknál. S oda ültek ki az emberek, s vittek egy asztalt oda ki s ott kártyáztak, vagy sakkoztak, vagy elbeszélgettek ha úgy esett. Ha kártyáztak akkor vittek egy-egy kancsó bort. Máma, egyik vasárnap vitte az egyik, másik vasárnap másik. Ott viccesen elbeszélgettek, eljött az ideje, este akkor mentek haza, kúráltak. Érdekes volt, még a hitben is, nagyobb volt a, hogy mondjam, hogy fejezzem ki magamat, a hitbeli felkészülés, lelkileg mind most, pedig több dolog volt akkor. A papok is, minden vasárnap, ugye volt most is, van délelőtt istentisztelet, de akkor volt vecsernye, minden egyháznál, úgy a reformátusnál, a katolikusnál, mindenütt. Hát most még a papok vecsernyét sem csinálnak. Sok a dolguk.
Vagy nincs akinek.
Mondok én erre egyet. Széll Sándor tiszteletes volt itt, pénztárnok voltam, s éppen akkor építették az istállót ott a papilaknál, s na segítgettem én is amit tudtam. S jött, szombat volt, s már estefelé volt, úgy négy óra körül, s mondtam, tiszteletes úr hát itt már maga nem tud segíteni. De olyan volt a tiszteletes úr, hogy nekifogott, nyomta a talicskát s csinálta a maltert, neki nem számított a munka. Hát a kertjébe egy vagon répát termelt, komolyan.
S azt kapálta a családjával?
Nem, ő. A felesége ugye orvosnő volt, rendezte a gyerekeket. Ő elvégezte a munkát, neki kapálni kellett, itt lenn kukoricát, remorkaszámra volt kukoricája. Az egyháznak volt annyi földje, segítettünk annakidején leszedni, de a kapálásnál nem segítettünk. Na. Csak arra akarok visszatérni, na mondom a tiszteletes úrnak, tegye le a lapátot mert jön a vecsernye, mennek az asszonyok. S azt mondja lehet máma nem jön senki, azt mondja. Én nyomtam elé a kapuig a talicskával valamit, hát láttam Ilona jött le, na tiszteletes úr, veheti a reverendát, mert egy híve jön. Azt mondja, neki ha egy híve jön, akkor is annyit tesz, annyit kell tegyen, mintha a templom teli volna, úgyhogy ahogy maga mondja, lehet, hogy nincs kinek vecsernyét csinálni. Úgyhogy más volt minden na.

De gyerekkorukban mit mondtak, hogy fiam ne hazudj, az igazat mondd meg?
Hát mindenesetre, akkor a gyermekeket nem tanították hazugságra, se a viccre, nem is kellett.
Ma se tanítják, azt hiszem. Tanítják?
Nem, a gyermek az gyermek. Van a gyermekekben, mindenkiben egy olyan születési hajlam, hogy egy-egy gyermek olyan szelíd, alig lehet egy-egy szót kihúzni belőle, a másikok jó beszédesek, a harmadik minden gonoszra felfigyel, minden madárzörgésre felfigyel, s az olyan gyermek hamarább a rosszat meghallja, mint a jót. S van olyan gyermek, hogy ha meghallja a rosszat, a felebarátját is, képes arra csalja. S ha olyan a baráti kör, az oda is megy, s akkor már ketten vannak. A kettő már többet kitalál. Úgyhogy nem tanítják a gyermeket arra, hanem úgy maga elkezdi.
Van egy-egy gyerek, figyeltem a tévében, hogy olyan versenyek, mese versenyek vannak kialakulva. Egy-egy gyerek uram, micsoda meséket, úgy született, az úgy elé adja, mind egy színész. Az a hangsúly, az a mozgás, az amilyen a mese, hasonlóképpen úgy le is játszodja, ahogy elmondja. Megfigyeltem, egy kislány volt s egy fiú, amilyen szépen lejátszották, így elgondoltam, színésznek megfelelne, tehetséggel bír uram az a gyerek, lehet olyan is a tanárja. A tanárokban is, a nevelőtanár, ha ennyit emeltem a lécen s keresztül szökte, én még emelek következőkor egy kicsit. Ha azt is keresztül vitte egy idő után, még emelek egy kicsit. Mikor már emeltem s nem tudja, s látja jól, megvan az akarat, de nem tudja átmenni s leveri a lécet, akkor már tovább nem emelem, hanem azt a szintet megtartom, hogy legalább az maradjon benne. Tehát úgy képzelem mind a magasugrókat, pontoson. Mert minden ember, egy nevelő ember is annak örvend, ha a munkája után eredmény van. Egy nevelő, ha egy tanító, ha egy tanár, minél több értelmiségi, ügyes gyerek kikerül a keze alól, úgy érzi magát, hogy annál gazdagabb. Tehát nem hiába dolgozott, nem ingyen tanult, nem ingyen foglalkozott a gyerekekkel s ehhez hasonló.
De az igénye a népnek hova tovább mind nagyobb, viszont szűkül össze, ezek a nehézségek, ugye a franciáknál is mi van. A csoda öl meg uram, hogy a Franciaország egy fejlett ország, mióta, egy hetinél több, hogy tüntetnek, s mit összetörnek kocsit, s nem tudom miket, s még most is az elnök eldöntötte, hogy hatvankét év, s aztán ezért a két évért képesek összetörni mindent. S akkor Amerikába tüntetések nem voltak, most kezdődnek ott is a tüntetések, éppen elgondolom így magamba, Istenem az egész világ meg van bolondulva.
Pali bácsinak az iskolában írást, olvasást és számtant tanítottak?
Igen, sőt földrajz, ezt tanítottak, már mikor négyből elmentem már a földrajzot tanultuk itt. Volt ugye a magyar, számtan, természetrajz, történelem, földrajz. Ezek voltak már. Román nyelv nem volt, még, aztán már ott Keresztúron kellett tanuljunk románt s ejsze a latint.
Maga olvasni mikor kezdett, az első könyvek mik voltak amit olvasott?
Hát ugye az első könyv, az, egyszer meg kellett tanulni a betűket. De isteni vót az a tábla, a palatábla, kötő rajta, s a kötő végén reakötve egy akkora rongydarab. Aztán a palatábla egyik fele meg volt vonalozva mind a vonalas fűzetek, hogy kicsi vonalas, utána egy nagyobb vonal jön. Kicsi betű, s legyen a nagyobb betűnek is helye, amikor ezt a nagyobb betűket tanítják. S a túlsó fele vót a kockás, a táblának. Magyarázta a tanító a betűket, hogy hogy tanuljuk meg elsőként. Kezdte az egyessel, na mentetek hátra láttátok azt mondja apátoknak a szalmatépő horgát, hogy tépte ki a szalmát, milyen volt. Hát így. Na ez milyen szám. Ez az egyes. Olyan példákat hozott meg, hogy a gyermek tudja jobban bevenni. A kettős, ment nagyapád, sár volt, ment a mankósbottal, a bot végére rearagadott egy szalmaszál, na nézzétek meg, így, s ott a szalmaszál. A hármas pediglen, hogy eltörött egy vessző, s nem törött el egészen. S a négyes fordítsd fel a széket, s mindegyikre, hogy a gyermek jobban-jobban vegye be.
Aztán így tanította meg, s az írások azok jöttek, a betűk, úgy jöttek, azt már ő rajzolta, s arra magyarázott egy másik dolgokat, úgyhogy felvette. De tudja egyik gyermeknek fogékonyabb a felfogása egyik tantárgyon, a másik például, én számtanban nem voltam nagy, de volt nálunk egy számtanos gyermek, az kéremszépen, a tanító amit felírt a táblára, meg le se kellett írja a füzetbe s váltott az esze úgy mint a borotva. Olyan Palikának a leánya most, Orsolya, hetedikes, de kéremszépen első az egész iskolában, de a számtan aztán az neki úgy megy, úgy vált az esze, úgyhogy oda is akar menni, számtan-fizika szakra, ha az Isten élteti na. Én azt mondtam neki, mert sokszor bejön s elbeszélgetünk. Fiam tanulni kell, mert hogy mit hoz a sors nem lehet tudni. A tudományt azt nem veszi el senki, s ha megtanulod s ha szereted, olyan szakra menj amit szeretsz. Akkor azon tudod fejleszteni magadat, nem hagyod magadat, mert erősebb kerül, te még jobban kapaszkodsz, hogy ne előzzön meg senki. Hajtod saját magadat, ha szereted, ha nem, erővel akkor nem lehet. Úgyhogy ez olyan dolog, hogy a gyermek amelyik olyan az igyekszik, van olyan gyerek, hogy nem akar lemaradni. Versenyben vannak, a másik jobb s ő is akar jobb lenni, akkor igyekszik, hogy ha lehet ott legyen közelbe, ne maradjon le a másiktól. Ugye örökké voltak ilyenek, a mi időnkbe is volt, azért a mi időnkbe nem volt annyi éles eszű mint mostanában, nem is volt annyi tantárgy. Most ugye annyi könyveket visznek, hogy képes púpos legyen az a gyermek, s füzetet is. Füzet nekünk nem volt, hát negyedikes voltam, volt egy vonalas s egy számtan füzet, s áldja meg az Isten, annyi volt az egész. De most annyi füzet mindenféle van, könyvek is, akkor ugye, hát az első osztályba mi füzetet elpocsékol a gyerek, mert van, hogy nem sikerül az írás úgy, s az már nem tépi ki a lapot, de már elfoglalta a helyet. De az a palatábla jó volt, mert vizeztük meg a rongyot s törültük le s kész, írhatta a másikat, akár mint a nagy táblán.
S a tanítója az osztálytársait büntette?
A tanító bácsi, hát vótak olyan gonosz gyermekek, amelyek például kimentek, küzsdölődtek, s a másikat megütötte, a leánykákat megrúgta, vagy fellökte, vagy valami ilyen dolgot csinált. Aztán a tanító bácsi, amelyik látta, olyan ravaszabb, vannak olyanok, amikor a nádpácát elővette már sírt, az olyannak nem kellett vesszőütés, vagy tenyeres, az már előre félt, s az nem is csinált annyi rosszat. Hanem amelyik nem félt a körmöstől vagy egy gagyástól, vagy egy tenyerestől, annak muszáj volt adja, mert hanem következőleg, még nekem is, ha nem adott volna, hogy a fejét a társamnak beléütöttem s betörött az ablak, hát mi lett volna, hát nem jól tette? Úgy hogy édesapám még jobban megbüntetett, tehát együtt nevelték a gyermeke, a tanító s a szülő s a pap mikor odakerült. Úgy hogy a hittanból is úgy kellette felelni pontosan, mint számtanból vagy fizikából, abból is jegyet adtak.
A tanító ismert, volt amelyik gyermekről már tudta előre, hogy milyen az anyagi helyzete otthon, hogy ha sok testvérkéje volt, és mondjuk olyan lakásban, hogy a szülők napszámon voltak vagy valami, s nem tudott tanulni, akkor az olyant nem büntette, hanem megmagyarázta neki, hogy ne fiam te húzódj félre s így s úgy s úgy. De volt olyan gyerek, ahol megvolt a feltétel, de inkább eljátszotta magát, jobbra-balra eljátszotta magát s nem készült. Az olyant ő már tudta, s az olyannak biza adott tenyerest, mondjuk, nem tudta a számtant, vagy nem tudta a történelmet, vagy amit felhagyott. Inkább a számtanra nem is annyira adott, a számtant azt le kellett írni, aki nem írta le a feladatokat, az annak a jele, hogy eljátszotta az időt, az kapott, de ha felírta s nem jól számította ki, akkor itt a hiba. Már nem volt hiba, ha nem inkább ilyen, hogy felhagyott magyar nyelvből egy másolatot vagy egy versnek leírni a tartalmát, lényegét, s akkor már az a jele, hogy hanyagság. Feladatát nem csinálta meg. S akkor ilyesmi büntetések voltak akkori időben. De haragszom a mostanira, hogy képes uram, egy-egy szülő, hogy mért szidja meg az ő gyermekit egy tanár vagy mi, képes hazamenjen, az ilyen tizenhat-tizenhét éves gyerekek, már mennének a Holdba, többet akarnak tudni, mint a tanárok. Az úgy kitalálja magát, úgy felöltözteti, azt az ellengondolatot, én így gondolom el, s úgy adja elé a szülőnek, hogy a szülő képes neki adni igazat, s ezért felháborodik a szülő s képes elmenjen oda a tanárhoz, s az én fiammal, vagy az én kislányommal, mért a tanár úr így, s mért úgy. De az a szülő is amikor reatámad arra a tanárra, gondolja a tanár, én hiába töröm azt a botot el, mert úgyis mindegy, hát én a szülővel álljak szembe? Ki hogy veti ágyát úgy alussza álmát. Úgy hogy most nehéz, látom ott Magyarországon is a tanároknak, hogy a mostani fiatalság, pláne, hogy most bejött ez a kábítószer hülyeség is, hogy képesek ugye akármilyen dugva, behúzódik egy vécébe, vagy kimegy vizelni, képes magát elrendezze.
S az biza nem jóra vezet.
Volt olyan gyermek, hogy nagyokat mondott, mondták hogy hazug. Hát itt is még nagyemberben is volt olyan, hát hogyne lett volna. Volt itt egy üzlet, künn van ez az új szövetkezet, volt egy régi, úgy a harmincas években, oda akarták csinálni a román iskolát. Aztán ahogy visszakerült Észak-Erdély hát ott lett egy szövetkezet. Na csak arra akarok visszatérni, hogy volt itt egy vadász, a felesége ilyen egészségügyi volt, mert akkor a gyerekeket itthon szülték az asszonyok, nem volt szülészet, még. És például az én feleségem is, Éva az első leányom itthon született, annak a felesége vezette le a szülést, itthon, még a régi házak voltak. Fel voltam háborodva akkor nagyon, mert kedden beteg lett, és kérem szépen csütörtökön estig vitte, s olyan beteg volt, s minden s édesanyám ette az oldalamat, fiatalember voltam, hogy az a gyermek nála meg van halva, s elmegy az édesanya s így s úgy. Hát mit csináljak édesanyám. Hát mentem fel, Rózsikának hívták, bábaasszony, már úgy mondták. Rózsika ne mi a helyzet, eljött, megvizsgálta, Pali nyugodt légy, azt mondja, ellátom, de amíg nem jön el az ideje, addig nem szülhet. Mert akkor nem így volt itthon, hogy császármetszést csinálnak. Mert ha jó fekvésbe volt az a gyerek, ha nagyobb fájdalommal is, de meg kellett legyen. És soha se felejtem el, csütörtökön reggel is felmegyek s mondom, s az ura otthon volt. S azt mondja az ura te Rózsi, magadat a tömlöcbe teszed, mért nem hagyod, vagy az orvostól kérj vagy telefonálj, ha úgy van, hogy vigyék be, mert ha úgy lesz te a börtönbe kerülsz. S azt mondja az urának, te végezd a te dolgodat, s én is elvégzem, az enyémről felelek. Na és aztán eljött a normális idő. Aztán mikor oda került, hogy szüljön, hát biza nagy fájdalma vót, mikor oda került az idő, na azt mondja Pali gyere most segíjj. Szabályosan én reatérgyepeltem az asszonynak a hasára, ide ne. Térgyepelj rea nyugodtan, s úgy lett megszületve. Édesanyámnak azt mondta volt, Máris néni, mert édesanyámat Máriának hívták, de úgy hívták Máris mama. Máris mama, hozzon vizet, de kicsivel hidegebb legyen mind a langyos víz, egy nagy tálba. Hozzon ide vizet ne. Még mielőtt nekifogott volna, hogy jöjjön a gyerek. Hát uram mikor meglett, a száját töröli, hát sírás nincs. Na gondoltam adjon Isten egészséget, belé abba a tálba, megfogta a két lábát, felfelé, belé abba a tálba, s meg a hátát, megmasszírozta, a seggire, pofára pofot adott s egyszer elsírta magát. Na ezt vártam azt mondja. Úgyhogy soha se felejtem el, karácsony szombatján szült.
Na csak arra akarok visszatérni, ennek az ura nagy vadász volt, s nagy hintás volt. Künn vagyunk az üzletben, akkor az üzletbe Kúti nevezetű volt a boltos, fiatalember, szerette az is a hülyeségeket, s már ezt a Válit is ismerte itt az egész környék, pláné őszi, vagy esős időben aztán úgy begyűltünk oda a boltba, s az oda állott, s szerette a pálinkát is, voltak azok a negyedes üvegben, fodormina pálinka, s ilyen köményes mindenféle volt na, ilyen kicsi üvegekben. Sokszor ment oda, s nekifogott dumálni. Csak arra akarok visszatérni, olyan dumákat előadott, azt mondja, elmentünk vadászni, egy csoport vadász, de akkora hó volt fenn a Bekecsben, azt mondja, hogy a fenyőfáknak az alsó ágát lenyomta. Egy-egy helyen beestünk, mellig érő hó volt. Megyünk, be voltunk osztva, de a nép úgy figyelte, be voltunk osztva, hát egyszer egy helyt beesek s velem megindul valami. Hát reáestem egy vaddisznó hátára, az megindult velem, én eléggé összeszorítottam a lábamat, az be egy másik fenyőfa alá s az engemet lehúzott, hátrafelé lecsúsztam, én vettem a puskát s úgy feneken lőttem, abba a helybe megdöglött.
Aztán egy nagy kacagás.
Máskor olyan halat fogott, az akkor volt, bement a Nyárádra, azt mondja, nyári nap volt, hálóval halászott, jó mély volt a víz, hát látom egy nagy hal úgy himbálózik a vízbe, te, az aluszik! Azt mondja a hálóról a rúdat levette, felül volt egy bejárat, a nadrágját feltűrte, s szép lassan becsúszkált a marton s a vízben úgy tette magát mind a gólya, hogy ne csubukoljon. A hálót bedugtam alája megfordítottam, emelem, uram, a hálón összehajlik a káva, húzom, kihúzom, valahogy kihúztam a marton, felvettem a vállamra, a vállamról a földet érte a farka. Hazavitte, volt egy nagy vályú, beletette, tett rea vagy három veder vizet, a vályúba, ahol szoktak inni a marhák. Ment a szomszédasszony, onnét hordta a vizet, reggel korán még fel se voltunk kelve, egyszer kiáltja: Váli, Váli gyere mert egy nagy kígyó a vályúban van. Én csak kacagtam, azt mondja Rózsika, megébredt, eridj na, nem hallod mit kiált, ó hagyd el. Gyere mutassam meg milyen kígyó van a vályúban. Felöltözött a felesége, mama ne menjen el, kiütöttem a vályúból a dugót, alul a víz kifolyt, s akkor látták, hogy mekkora hal volt, a vályút végig érte. Ilyesmik voltak, úgy felöltöztette, hogy aki olyan volt, el is hitte, csak mikor kibontakozott a kacagás akkor tudta, hogy hazugság volt, szóval nem is hazugság, egy olyan fogalom.

Nem volt olyan öregember vagy asszony, aki egymás után tudta az ilyeneket mondani, az ilyen meséket?
Hát vótak ilyenek csak nem figyeltem meg. Az ilyen asszonyok, inkább a fonóba.
Utcánként volt a fonó, vagy hogyan?
Nem, hát mondjuk ebben a környékben itt Szász Kárulynál, ahol mondtam az az öreg bácsi volt, szembe lakott, a nagy istálló volt, nagy gazdag ember volt. A hátulsó szobában, na itt ebben a körzetben, megkezdve Bereckiéktől itt lefelé, meghívta az asszonyokat, na itt nálunk fonhatunk, szombaton kívül, hétfőtől. Na aztán nyolc órától meg volt szabva tizenegy óráig éjjel. Aztán oda mentek a lányok is, ha nem tudott fonni, akkor kötni, vagy varrni, s aztán ott került egy-egy jó ízű öregasszony s az mondott egy-egy jó viccet, s másik egy jó mesét. S akkor a legénykék, amelyik akkorák voltak mentek oda szórakozni, felöltöztek maszkurásnak, s oda bekéreztek s énekeltek s a leánykákat vitték el táncolni. S egyet táncoltak s azzal mentek a másik fonóba be. A faluba volt több ilyen ház, öt, hat, tíz helyt is volt. Úgyhogy ott került egy-egy asszony amelyik mondjuk olyan jó ízű volt, olyan verseket s meséket mondott, hogy mind hallgatták ezek a fiatal leányok s legénykék s asszonyok is.
Hogy mondjuk, volt egy olyan mese is, hogy például az egyik bácsi, mind koma lett, az egyik szomszéd a másikkal. Közbe, úgy tévesen, hogy ne vegye észre, hát úgy kicsit a koma a kománét közbe úgy szemelgette forma. De észrevette a férje, hogy szemelgeti, de hát nem vett észre soha olyan közelséget, hogy annyira szembe nézzenek egymással. Hát egyszer azt mondja a fiának, hogy fiam, de ott volt a koma is. De úgy készülj megyünk az erdőre, azt mondja hozzunk haza egy szekér fát. S menjünk azt mondja, hogy aztán jöjjünk haza kúrálásig. Hát azt mondja a koma, hát ő is ott volt, hát ketten mentek, hát én is elmegyek, segítek, ha kell. Ment, hogy nagyobb barátság alakuljon ki. Hát gyere, azt mondja. Elmentek, de egy olyan oldalas helyt volt az erdő, megrakják a szekeret fával, hát ahogy mentek be megütötte egy kicsit a lábát az erdőben a fával, s ő a szekérről nem szállt le, ahogy szekérrel jöttek be a marton. A fia is fel volt ülve a szekérre, a komája vezette a lovakat. A hátulja befarolt s a szekér feldőlt a fával, s azt az embert, a komáját odanyomta a fa, a gyermek az leszökött, a fia. S azt mondja az apja, hogy fiam, a fia is szivarazott. Gyere fiam gyújtsunk rea, s aztán felállítjuk ezt a szekeret. Azt mondja a fia, hát apja, a komája a szekér alatt van! Hadd el fiam, mert az nem szivarazik!
Hát vannak ilyen dolgok, hogy megkacagtassa az embert. Hát gondolta, hogy te jó helyen vagy ott, legalább nem nézed az én asszonyomat.
Én csak azt tudom, hogy a napraforgót megütöttem.
Ez megfelel a valóságnak is, de inkább hinta volt a napraforgó-ütés. Volt ott nálunk egy olyan legény, ott jártunk leányhoz, s egyszer előhozta ez a Jóska, Jóskának hívták, Csizmadia Jóska. Azt mondja te, a holdvilágon előjöttek ezek a boszorkányok, Zefi néni elmagyarázta, hogy ezek akkora kendővel, hosszú fekete ruhában, azt mondja, fényes szemmel, hosszú nyelvvel, egyik házról lépett a másikra, egyik ház tetejéről a másikra. Azt mondja be akart menni a kománé ajtaján, s akkora volt, hogy nem tudott bemenni. Én is kijövök, attól a leánytól, s mentünk oda ki, László Annus úgy hívják, ott rokon leány volt. Tényleg olyan búkáló holdvilág volt. Hát egy napraforgó volt, úgy hajolt ki az útra, én nem tudtam, hogy napraforgó, csak mintha egy ember egy nagy kalappal hajolna ki, fújt a szél. Visszaléptem, s vettem egy jó fuszulykakarót, kihúztam a kertből, s megbújva, megyek végig, hogy mikor oda érek főbe ütöm. Hát a szél fújt s kihajlott, s én odavágtam. Hát amikor odavágtam, egy nagy napraforgó volt. Hát vannak ilyen dolgok na. Hát volt egy vénasszony, Zsuzsika néni, az is magyarázta így az asszonyoknak, ilyen boszorkány dolgokat. Hát az hogy volt mint volt én azt nem tudom, csak így magyarázta volt, ilyen boszorkány dolgokat. Hát az is halotta valakitől, s aztán ő adta tovább.
Gyerekkorában nem volt a faluban boszorkány, akitől félni kellett?
Olyan nem volt, hanem volt, kinn egy Fekete bá. Kinn lakott Moson felé a Tündér Ilona utcában, egy régi lakás volt, ilyen deszka ház, ilyen födéllel, örökké tartott két tehenet, de olyan soványak voltak, hogy a szél fújta el őket. Mégis két veder tejeket hozott be, s mondták azt, akkor se hittem s azután se. Hogy mentek kifelé s hallották, hogy a felesége be vót ülve a kert alá, s hallották, hogy fejte a kert oldalát. Ez azért van, hogy ördöggel játszik, azért van annyi tej. Aztán sokszor az emberek kacagták, adták elé ott a csarnoknál, ne, hogy megfejte a kert odalát, ne hozza a két veder tejet.
Lehetetlen.
Voltak olyan tehenek, soványak voltak, azért mert olyan fajta tehén, hogy inkább a tejbe adja, amit megeszik, azt ki is termeli. Van amelyik hízásra, az nem ad annyi tejet, az magára rakja, hogy hízik. Van amelyik ad neki lisztet is, de sovány, mert minden kalóriáját összpontosítja a tejtermésre. Aztán ezt mind mondták, mondom menjetek el, azt hiszitek elhiszem én? De sok idős ember is gondolkozott ezen akkoriban, hogy ez megfejte a kert oldalát, aztán kacagtuk, mi, akik kicsivel távolabb láttunk. De volt amelyik ilyen idősebb, hogy elkezdte hinni.
Olyan asszony volt például, amelyik a gyógynövényeket ismerte, s akkor arra azt mondták, hogy tudománya van?
Hát pláne most aztán sok fel van lépve. A tévében, olyan természeti tudósok vagy hogy mondják, olyan gyógyítók, hogy ilyen tea s olyan tea, s ilyen burjányból, s olyan burjányból. Nem azt mondom, de átlagban, ami növény van a határon az mind gyógy. Valamilyen gyógyszerre, hecserli, ez a zsurló, ilyen fű, olyan fű, mindegyiknek meg van a hatása, csak annak aki szakember, hogy az tudja, hogy ez erre hat, az arra hat, s az amarra hat. Nem, hogy aztán beléteszek mindent s igyad mert az jó lesz.
Amikor maga fiatal volt, akkor patika hol volt legközelebb?
Hát Nyárádszeredában. Ha hűlés volt, vagy náthás volt, akkor nem volt, hogy na rögtön futunk a doktorhoz. Ha meghűltünk vagy fájt a torkunk, voltak azok a kockacukrok, úgy adták, ilyen hosszú rúdban volt, s kockacukrok voltak. Arra cseppintettek két csepp petróleumot, s éhomra bevettük, s na aztán rea nemsokára ettünk s másnap reggel is éhomra, s vagy még kétszer-háromszor vettünk, s a köhögést megállította, a petróleum. Ilyesmik voltak, mire én például, édesanyám adott. Aztán később volt, ha fogfájás volt, sósborszesz, úgy mondták. Egy ilyen üvegbe volt, fájt a foga vagy foghúsa, kicsi rongy, mert vattát is nem igen árultak, egy tiszta rongyra reacsepegtetett s avval bedörzsölte a foghúst, s megszűnt, a gyulladást húzta. Hát most ugye más a helyzet. Most is a sok gyógyszerből van amelyik nem mindenre jó, lehet, hogy nem érti az az ember aki veszi be, hogy használja, vagy a patikus nem olyan, hogy elmagyarázza, hanem csak odaadja neki s aztán áldja meg az Isten, de meg kéne magyarázza, mert az orvos kiadja a receptet, vagy az orvosnő, hogy milyen gyógyszereket vegyen ki a patikából, de a patikus kell felírja, hogy éhomra, vagy naponta háromszor, vagy hétszer, vagy hogy használja azt a gyógyszereket.
Hát volt itt Csíkfalván ez a Szőcs Gyula, mind köhögött s mondták, hogy a tüdejével vagy mivel baj volt, itt Molnár Zsigának az apja is, Lajos, nálam fiatalabb volt sokkal, s jó munka segítségre való vót, együtt dolgoztunk a gyárba, de már mióta meghalt. Nekem sokat segített, igaz én is elmentem ha valami volt, a lóval hazavinni neki. Csak arra akarok visszatérni, hogy szőlőbe voltunk, nekem, s na vittem ki pálinkát, bort, s jól ettünk, egy ünnepély volt, annyit kirándultunk. Annyit hívtam, annyi segítségem volt, hogy volt időnk beszélgetni s nem csak a munka, hanem egy olyan kirándulás-szerűség. Mondom neki hát, te nem használsz italt, nem kell, azt mondja, nem jó érzem magamat. Hát kérdem mi van. Elmentünk egy teás asszonyhoz, mind mondta nekem azokat, hogy nehéz a mellem. Nem tudom hol voltak, egy teás asszonynál, Szőcs Gyula is volt annál, de Gyulának használt, olyan volt a betegség. S ez a Lajos, ezt a teát kezdje használni, s nem tudom mennyi idő múlva, elfogy az a tea, menjen vissza. De én azután gondoltam meg s nem is mertem mondani. Hova tovább azt a teát használta, de mind mind ment lefelé. Én azt mondom, s azt mondtam utána a feleségének is. Az a tüdő lehetett, kaphatott egy fertőzést a téglagyárban a füsttől, gumival tüzeltünk, vagy ehhez hasonló, vagy pediglen egy vegyszerezéstől, amikor kukoricát vegyszerezték, neki is volt földje, vagy a búzát, vetéskor vegyszerezett s az a por, valamitől befertőződött a tüdő. De az nem fájt neki, betokosodott, s ez a tea kitisztította. Mert ha ezt a teát nem fogyasztotta volna, megtörténhetik hogy sokáig, de sokáig elél.
Én mondok egyet, volt nekem egy lovam, és megvettem, a másikat be kellett adjam mert vén volt. S megvettem, az a ló kéremszépen nem volt egyáltalán, trappoltattuk, húzattuk, egy kerek hónapig, semmi baját észre nem vettem. Hát kérem szépen, hordtuk a kukoricát, a feleségem is fenn volt a szekéren. Utolsó szekérrel hordjuk s látom a ló úgy húz, megállítom a lovat, úgy prüszköl, egyet köhint, úgy köhincsel, több töröbúzát evett vagy mi, no csak elég az hozza, így nyersen viselkedett. Hát két nap múlva az orvos jött, két malacot kiherélt, úgy hátra nézett a ló felé s a ló evett nyugodtan. Pali bácsi mikor vette az a lovat, mondom ne mennyi ideje. Ebbe a lóba van kehely. De közbe a ló amíg ezt beszélgetjük elköhögte magát. Na nézze meg azt mondja, mikor köhögött, na nézze meg úgy húz. S kéne adjunk azt mondja egy kezelést neki, nehogy beérje a keh. Mondom maga tudja doktor úr. Beadta a kezelést s el kellett adjam fele árán, mert ha nem képes lett volna megdögleni.
Akkor egy Suba nevezetű Szeredában, magánember, ő segített a tehénen, nekem megbornyúzott egy tehenem, és kieresztettem jól ivott, másnap is kieresztettem jól ivott, harmadik nap mikor hajtottam be, megkötöttem az istállóba a nyakára a láncot, szabályosan a tehén összeesett, s oda lefeküdt. Úgy fejtem meg, úgy lefeküdve. Hát mi lett édes jó Istenem, nem remeg, kérőzött is úgy ahogy. Aztán magyarázom így idősebb embereknek, s aztán mondja Szász Albert: ennek a tehénnek kálcium hiánya van. Ez azért, mert a bornyúzással több vizet, kálciumot veszített el, s ez most állott elé. Azt mondja te ne foglalkozz az állatorvossal, menj le, ott lakik a vejed, Éviéknek a kertje végében Suba, s beszélj vele s hívd fel. Mert akkor még telefonunk nem volt. Úgy is lett, rea a biciklire, lementem, ő szekérrel feljött, megnézte, hozta a gyógyszert a kálciumot beadta, hát mondom mi lesz vele Suba. Szerette az italt.
Na mondom gyere igyunk meg egy pohár bort.
Ne búsulj, mire még egyet beadok s következőkor mikor a harmadikot kell adjam, már fel lesz kelve. Beadta, elment, letettem az ételt a jászol mellé, a vizet is odatartottam, hogy igyon mennyit akar. Úgy fejtem meg, hogy a borjúnak legyen. Hát másnap jött. Mondom ne Suba, még nincs felkelve. Ne törődj azt mondja, holnap reggel mikor jövök fel lesz kelve. S igaza volt. Mikor jött fel volt kelve. Ugye mondtam, most, azt mondja még adunk kétszer neki. Kéremszépen a tehént helyrerakta.
Csak arra akarok visszatérni, hogy elé jött a kehely, így a lovaknak, mert értett a lovakhoz is. Azt mondta figyel ide, vannak kehes lovak. Ha ad ilyen injekcióval a vénába kezelést, az azt mondja a tüdőt a betokosodástól letakarítja, az olyan azt mondja, hogy te megütöd a kezedet, kisebzik s az úgy egy var lesz. S te azt lehúzod s van az a friss seb, s hova-tovább az fertőzik be. De azt a sebet ha rajta hagyod hogy bebőrözik s ott ül, te mehetsz vele. Igazat adtam mert ez a tüdő dolog is, hogy Lajos azt a teát itta lepucolta, s az kéremszépen maradott az a sebes tüdő, az a tiszta tüdő. Hát például én szivaraztam is, ott dolgoztam húsz évet a téglagyárban. S most hogy a lábammal történt, tüdőröngent is csináltak, hogy esetleg nem lesz áttét a tüdőre, vagy ehhez hasonló. S az látszik. S a feleségem kérdezte meg, na mit szól doktornő. Azt mondja a tüdője olyan, mint az élet, semmi probléma. Mondom doktornő ne tessék haragudni, én csak azért kérdem, mostmár megmondom, én cigarettáztam is. Annyit szivarazik az az orvosnő, amíg benn voltam, kicsit beszélgettünk már egy szál szivarat elszívott. Nagyon sokat szivarazik. Én szivaraztam, munkahelyen, gumikkal gyújtottunk s olyan füst volt sokszor, hogy mentem haza hát azt hitték, hogy egy széndarab megy. Csak a fogam volt fehér, s a szemem fehérje, olyan voltam mint egy kormos kürtő. Ez függ a szervezettől is, de inkább attól függ.
Ez a Suba ez honnan tanulta, hogy hogyan kell?
Magától.
És az emberek mentek innen valahova távolabb gyógyítókhoz, mert nem találták a betegségre a gyógymódot?
Hát olyan, volt olyan. Például a feleségem, hetvenháromban, evvel a diszkosszal, hát olyan fájdalma volt, hogy éjjeleket nem aludtunk, hova vigyük, merre vigyük. Felmentünk az orvoshoz, ilyen gyógyszer, olyan gyógyszer.
Nem ért semmit.
Azt mondják lehet, hogy valami inak egymásra mentek, akkor azt mondják Magyaróson van valaki. Akkor elmentünk Magyarósra, azt már láttam jól, az nem ért semmit. Akkor azt mondták van Panitban, Vásárhelyen túl. Na akkor elmentünk oda. Na az az ember, igen de úgy megtapogatta még nagyobb fájdalma volt. Na úgy, hogy bekerült a kórházba. Befektették, ott volt, ahol most van Vásárhelyen a Sportcsarnok, ott a patak mellett. A régi fízioterápia. Na itt volt nálunk Székely doktor. Mondom doktor úr, valamit csináljon, mert a gyermekekkel mit csináljak, én főzök otthon, na. Azt mondja elrendezem, ad beutalót s ott volt a főorvos, hogy is hívták, ejsze Farkas nevezetű vót. Nagyon durva ember volt, szabadszájú volt, de nagy tudással volt. Na az bevette s befektette. Na aztán ő hozta helyre. Mert egyszer kiadta azt, hogy lehet, hogy meg kell műtessük. Mert volt ez a fürdő, így fizioterápia kezelés fürdőben is, de a súlyt mikor reatették még rosszabb volt. Na azt mondja, lehet hogy meg kell műtse. S na kit ajánlana a főorvos úr. Hát a nagyklinikán, nagy orvos volt, a felesége rákbetegségbe halt meg. Híres orvos volt. Nem jut hirtelen eszembe. Lényegtelen. Jól ismertem, mert a sógoromat ő operálta meg, s én elmentem hozzá, kivártam, hogy kijött a kórházból, akkor kapusok voltak ott, nem engedték be az embert csak mikor volt látogatási nap, s volt esetleg papírja. S megvártam míg kijött s mondom főorvos úr ne mi a helyzet, ismert, mert a sógoromat ő operálta s megmondta, hogy rákbetegség s meghal s ennyi ideje van s igaza volt. Hat hónap alatt el is ment. Na elég a hozza, hogy mondom neki, hogy ne mi a helyzet a feleségemmel. S mit szól a főorvos úr ha odakerül, mert ne mi a helyzet, elvállalja-e ha úgy lesz. De még ő is azt ajánlotta, hogy ha lehet, ne vágja fel. S rendelt valami injekciót, külföldről, Németországból, hozattam. Ismeretsége volt neki, s felhívta. Mondom amibe kerül, annyiba kerül, s aztán azt az injekciót kezdte használni, s akkor aztán, úgy még egyszer a fizioterápia kezelést, egyszer olyan vízben s ilyen vízben s akkor ilyen súly, s akkor mind nehezebb súlyokat, hogy abban a vízben a csigolyák, abba a vízben a nyújtással, az az idegszál megszabadult, ami be vót csípődve s úgy aztán kezdett szűnni a fájdalom.
Úgyhogy na csak arra akarok visszatérni, hogy akkorjában ilyen nehéz vót a bejutás az orvosokhoz. S volt olyan magán állatorvos is, amelyikhez kérem szépen elment, amelyiket mondtam az az asszony is, a Lózsuzsi, a lovakat kezelte, a borjukat kiherélte, a teheneket megvérezte, tüdőgyulladás ellen kezelte s ehhez hasonló. Egyszerű asszony volt. Úgyhogy akit mondtam, az is nem végzett, egyszerű falusi ember. Annyira sok tudása volt.

(Felesége jön be, félbe vágott, megsózott főtt pityókákat hoz. Kínál, eszünk.)

Tudja kire gondolok? Az a Kecskés pap falusi gyermek vót. Bejött ide, nagydolgú volt az is. Ott a hegyen volt, egyszer szántottam s a szomszéd adott neki egy földet, nagybátyám. Ki jön a szekérrel, édes jó Istenem, egy nagy kalapú ember, az ingje látom fel van hasítva hátul, felvesz egy nagy zsák pityókát, úgy hozza kifelé. Ez ki lehet Úristen. Oda ledobja, annyira vót hozzám mind körülbelül itt a szobor. Ez Lőrinc bá, mert olyan volt, mint ahogy a szegény ember szokott járni. Na a marhákat megállítom kérőzzenek, bemegyek. Ha mikor közelebb érek, ki volt, a tiszteletes úr. Kecskés. Hát mondom ne haragudjék tiszteletes úr, én azt hittem Lőrinc tata. Kacag. Hát mit gondol Pali bácsi, szószékbe úgy kell öltözni, mezőre így kell öltözni. A trágyát rakom a lyukba, a pityókát kihozom a hátamon, hát nem lehet felöltözni nem tudom hogy. Falusi ember gyermeke volt, Erdőszentgyörgy mellett ott a hegyek között lakott valahol. Hát jött ide nálunk, s a disznóknak, volt több disznó, édesanyám megmosta a a krumplit, odatette, fával tüzeltünk, egy nagy üstbe, hogy öt-hat napig elég vót. Hát bejött, így uzsonna felé volt, hát látta a pityóka meg van főve, s az üstre rea van téve félig a födő, hogy hűljön. Na mit csinálnak s így s úgy. Na Máris mama mi van abban az üstbe. Hát pityóka. Van hagymája, hát hozzon egy fő hagymát nekem. Ki a széket oda. De hát tiszteletes úr ez a disznóknak van főve, hát az mit számít, azt mondja. Hajában, meghántott vagy ötöt-hatot, egy nagy fő hagymát melléje, megivott egy pohár bort. Bevágott egy nagy fő hagymát, egészséget. Ilyesmik voltak.
Hogy folytassam, amit elkezdtem: mentek innen gyógyításért ortodox paphoz, vagy a kalugerhez?
Voltak, voltak akik hittek abban s az a papnak fizetett nem tudom mennyit. S az imádkozott. De hát rosszat a hite szerint, ilyen értelemben nem tett, de én nem tudom annak milyen gyógyító hatása volt. Hát hallottam. Igen. Itt Mosonba van egy pap.
Most jelen pillanatban is?
Hát nem tudom most itt van-e. Mikor megalakult a demokrácia, rea két évre, ott a mosoni szélben volt hetven ári földem. Bevetettem zabbal. S már kellett volna menni aratni, már meg volt érve. Lett egy nagy eső, nem tudtunk odamenni. Hát még hullott az eső s hát gondoltam hátramegyek biciklivel, nézzem meg, hogy a nagy eső nem nyomta-e le. Nehogy le se tudjam vágni. Hát látom már messziről, egy sereg juh benne van a zabban. Hát úgy fellobbantam. Látom ott künn egy ember őrözte a szőlőt, s a másik úgy rea van terjeszkedve a botra s nézi, hogy a juhok úgy esznek. Na aztán én is odamentem, volt három majorkutya, volt egy kalangyakaró szerencsére, s azt húztam magam után, könnyű karó volt, hát gondoltam a kutyákat oda közel nem engedem, hogy megharapjon. Aztán még káromkodtam is neki. Az az ember bejött, hát román volt, s azt mondta mosoni. Nem ismertem azt mosoninak. Egy olyan, vízmentes köpeny volt rajta. Aztán erősen összeszidtam, ha volna erőm s szekerem most megfognék két juhot fel a szekérre s aztán jönne utána. Azt mondja nekem, hogy ez a mosoni román papnak a csorda juha. Azt mondja, hogy hoz két zsák zabot, mert neki van zab valahol, két zsák zabot idehoz s ideadja, s ott hazudott nekem s azzal elment. Aztán learattuk, mert jó idő lett, de volt veszteség, de jó, hogy hátra mentem, mert leüttette volna még jobban. Aztán kevesebb lett persze valamivel. De azután hallottam, hogy még Brassóból is mentek oda ahhoz a román paphoz kocsikkal. Annyi kuncsaftja vót, ezek a románok, akik hittek, hogy szombatonként sorban álltak a kocsik.
Aztán főztem a pálinkát Szeredában s hát jött egy mosoni, nagy szekérrel. S hoztak egy nagy hordó bort. Hát volt ejsze vagy hatvan veder bor, két hordó, nem is egy. S mondom ezt a bort miért. Segítettünk persze levenni. S kérdem ezt a bort miért. A mosoniakot ismertem így nagyjából, a régi embereket. Azt mondja, ez a román papé. Kóstoltuk, hát ez misebor, úgy hordták neki. Annyi pálinkát főzött, vagy tizenöt-húsz veder pálinkát megfőzött. Abból a borból annyi pálinka lett, hogy nem vót képes lejárjon. De hát az borpárlat lett nem is pálinka. Aztán akkor mondták el, hogy mennyien vannak ott a román papnál.
Tessák venni még!

(Eszünk.)

Ezek a mai papok már nem olyanok mint Széll Sándor s Kecskés s ezek. Palacsintát sütött édesanyám s Vilma, s amikor sütött, akkor az volt jó, ha megkínáltuk. Olyan háziasan vették. Ez a mostani papunk nagyon rendes velem szemben, de olyan szégyenlős. Olyan: igyunk meg egy pohár bort, hát nekem nem kell. Volt amikor elfogadta, volt amikor nem fogadta. Már a másik papok, ha éhomra jött, akkor is elfogadta, ha jóllakva jött akkor is elfogadta. Nem mindenkinek egyforma a természete.
Vegyen még!

(Eszünk)

A fejlődések hoztak mindent úgyhogy, mostmár ha úgy vesszük, oda fejlődtünk ki, hogy magunknak csináltuk az ellenséget. Ezt a rakétát, s olyasmiket talált ki a nép, hogy ha Isten őrözz megbosszulja magát egyik s a másik, felperzselik ezt az egész földet. Ezt a sárgolyót. Nem kell menni sehova, megnyom egy gombot s annyi. Saját magunkat a fejlődéssel írtjuk ki. Úgyhogy túl okosnak se jó lenni. A régebbi gazdaemberek nem voltak olyan okosok, de többet termeltek, nyugodtabb életek volt, boldogabbak voltak, mint a mostani nép. Sokkal boldogabbak, pedig ritka volt az a ház ahol négy, öt, hat gyerek nem volt. Egy-két gyerek nagyon ritka volt, ott már valami rendellenesség állott be esetleg. Mind nagy család volt. Reggel korán felkeltek. Már csak magamról beszélek. Felkeltünk korán, mi gyermekekül elmentünk iskolába, mikor hazajöttünk ettünk, egy kicsit pihentünk, édesapámék pihentek ha nyár volt vagy tavasszal. Ne gyermek anyáddal mentek ide ki tövis szedni a búzából, gyomlálni, vagy csokánt szedni, a búzából kellett a kukurica csonkánt kiszedni. Eddig szeded, akkor jössz haza, tanulsz. Nyáron pediglen mikor aratás volt, hazajöttünk az iskolából vagy valami, vagy takarás volt. De pampó nem volt a lábunkon se tenisz cipő, hanem mezitláb, csúsztattuk a labunkat a tarlóban. Azt mondta édesapám, hadd el fiam, ha megszúrja szúrd vissza. Na ilyesmik voltak. Akkor is boldogok voltak az emberek. Mulattak, jókedvűek voltak, a gyermekek is. Ki se lehet beszélni, a mostani világ hogy van ahhoz képest. Maga is nagyjából tudja, mert maga is olyan hatvan év körül áll.
Akörül, igen.
De meglássa tanár úr, meglássa a nap már mennyivel húz lefelé. Mikor a delet meghaladta úgy húz, s már két óra körül még jobban húz s mikor úgy lesz észre sem veszi. Az Isten bocsássa meg, hát most keltem fel s már sötét van.
Újra kell születni, megint fiatalnak kell lenni.
Azt mondta egy idős ember, én fiatal vagyok, csak nincs tehetség. Azt mondja a szívem fiatal, jópofa ember volt, örökké hülyéskedett. Sokszor kezdett olyan hülyeségeket, mert ő járt, olyan kikapós volt. Ej be jó volna, azt mondta, így s úgy. Bár csak azt mondja megfogjam a kezét annyi is elég volna. S megfordult a töröbúza földben, s megbotlott, csokán volt, s elesett. Szépen át kellett lépjek a kerten s felhúzzam. (kacagja). Szája volt csak neki is, mindennek megvan a maga ideje.
Azért mondta volt az egyszeri bíró is, hogy akinek az egészsége engedi, minden napnak a virágját szakítsa le, mert minden napnak megvan a maga virágja. Akkor megvan annak a növénynek a virágja, aztán jön a hervadás, s anékül, hogy leszakítja úgyis elhervad. S ez igaz is.
De hát ezt az ember hogy tanulja meg? Van aki tudja s van aki nem.
Ez az élet rendeje. Elfigyeltem Sinkovtis Imrét, máma délkor is, a Kívánságkosárban, hát azelőtt szavalt egy verset erről a forradalomról, hát az a Sinkovtis Imre nagy színész volt, ejj micsoda koponya s hogy előadja, hogy még emeli fel az embert, s így elgondoltam magamban, hogy micsoda színész volt, s micsoda okos, s micsoda előadó típusú ember volt, s mióta nincsen csak az emléke. Minden, lehet az pápa, az lehet cigány, lehet koldus, egyszer mikor minek eljön az ideje, elsepri. Az élet ilyen. Ez a föld se tart sokáig, ez a sárgolyó. Már millió éve, ezt is egyszer ellepi, úgy felduzzad a tenger, hogy ezt a száraz földet el fogja lepni, s ahol volt a tengerszint, ott lesz aztán szárazföld. Mert hallom így, s olvastam is könyvet, hogy vannak olyan szigetek, hogy ezelőtt kétezer, háromezer évvel még tenger volt, s most már lakott terület. Úgyhogy szárazföldek tűnnek el. Mind az élet is ahogy fenn van, ugye ott Amerikában s Kína mellett is vannak azok a nagy hurrikán, szélviharok, hát ugye azért van mert építenek ki a tenger szélébe, hát ott jön ez a nagy hurrikán viszi a tíz méter magas hullámokat, hát mikor kicsap az üti el, s mikor húzódik vissza viszi be. Mi embert s mi épületet tönkre tesz. Ilyen az élet.

Sokat beszéltek erről régebb is, hogy a halál után mi van. Mit tud erről?
Hát ugye, vélemény most is van, akkor is volt. Sok ember nem hiszi a feltámádást, a földi életet befejezte, elpusztul a test s adjon Isten egészséget, feltámad a gyermekeiben. Ha lekaszálja a rétet, ahol fű termett, ott biztos lóhere nem lesz. Mert csak fű sarjazik. Vagy levág egy gyertyánfát, ott cserefa nem hajt csak gyertyán. Tehát vannak ilyen vélemények. Hát vannak, hogy a vallások hogy oltották belé a hitet az emberekbe.
Sokat tesz az a Biblia is, annak aki olvassa.
Mert én is sokszor beleolvasok, a feleségem nagyon sokszor. Ott is megkapja mindenki a maga helyét. A hívők sokszor agitálnak, hogy így s úgy, aztán a papokat, hogy gyalázzak s a templomokat. Mondom nekik, mert sokszor vitattam, voltak itt. Ott a Bibliában minden vallás. Hány vallás van a világon. Mindegyik megtalálja a helyét. Itt van egy állomás, aztán hogy melyik? Egy példát mondok nektek. Aztán, hogy melyik az igazi út, hogy haladunk. Ezt úgy képzelem el, mint hogy Marosvásárhelyre meg kéne érkezni. Egyik lemegy Nyárádtőre, úgy megy be Vásárhelyre, a másik Ákosfalva felé. A másik felmegy Jobbágytelke felé, Régen, úgy jön be Vásárhelyre. A másik veszi gyalog egyenesen itt Moson felé.
Hit kell legyen, mert hit nélkül élni nem lehet, hogy miben hisz arról ő felel.
Ha igazi bíró van a mindenható Isten akit imádunk, akkor majd mikor oda kerülünk meglássuk. A Nobel- díjat ő adja meg. Ki hogy érdemli. Aztán, hogy mibe hiszünk, mondom, ingemet a vallás nem üdvözít. Én voltam ortodox templomban, én voltam katolikusban, én voltam reformátusban, én unitárius vagyok. Én voltam szombatista templomban, én votam jehováknál, minden. Mindenki az övét imádja s azt hiszi s azt igaznak tartja. De mondom engemet ez nem üdvözít, én az hiszem, én azt megmagyarázni nem tudom, csak viselkedésileg. Azt kiértékelni nem tudja se a pap, mert katolikus papoknak esetleg meggyónják, s az esetleg hamarább tudja, hogy mit akar az az ember. De én meg nem gyónok a mi papunknak, hanem a jó Isten tudja, van Isten, s hisszük, hogy van, akkor kérem szépen ő eldönti a sorsunkat. Aztán így evvel az ilyenekkel befogtam. De hát így, de hát úgy. Mondom a Bibliába az is benne van, hogy ha Jézus a földön járna, akkor még pap se kéne. De mivel nem jár a földön, kell pap, aki hirdeti az Isten igéjét. És akkor például mért mondják lelkipásztor, azért mert a lelkeknek a pásztora kell legyen, a lelkeket művelje, van olyan típusú ember, amelyik lelkileg meg van gyengülve, nincs hitérzéke, felebaráti szeretete, nincs munkája után, nincs családi megbecsülés, az azért pásztor, hogy odamenjen s megmagyarázza. Megművelje annak az embernek a lelki világát, hogy azt a magot befogadja, amit ő elhint, hogy termékenyüljön. Mert ha nem műveli meg a földet, oda hiába veti a magot, oda a gyepbe, mert ott nem lesz búza, csak hogyha megműveli ahogy kell. Mind ahogy van a Példabeszédekben, hogy az út szélire hiába veti a magot, mert nem terem csak gyom.
S az embernek magának olyan ereje nincsen, hogy saját magát vigasztalja, kell mindig segítség?
Hát nekem olyan természetem volt, hogy én örökké szerettem menni, szerettem dolgozni, én szerettem viccelődni, én szerettem leülni valakivel meginni egy pohár bort, nem annyit hogy ittas legyek, hanem amellett elbeszélgetni. Elmenni a templomba, elmenni gyűlésbe, ide-oda. Ez volt nekem, itt találtam fel magamat, én mikor kimentem a mezőre, itthon elrendeztem holmit, senki olyan boldog nem volt, mint én. Magamnak beosztottam a munkát, ha elfáradtam leültem, mikor megpihentem folytattam tovább.
Ha akartam fütyöltem, ha akartam dúdolászgattam.
Arra akartam visszatérni, hogy ez a betegség nekem ami van, eleinte mikor úgy megjelent, én magának mondom el őszintén, sokszor éjjel elgondoltam: engem az Isten így megbüntetett. Hát én se nem loptam, se be nem csaptam senkit. Én segítettem is akin lehetett, én mért lettem ilyen, hát mért nem veszen el az Isten. Hát én elpusztítom magamat, vagy így, úgy, vagy valami. S így magamba elgondoltam azután, s most már ott van, hogy hat hónapja vagy hét hónapja. S tudja, hogy nem vagyok elkeseredve. Érti? Valahogy örökké feltalálom magamat. Ha nincs senki itt, akkor a nézem a tévét, ha vannak olyan emberek akik elbeszéléseket, jó verseket, vagy a történelmet mondanak, inkább az érdekel, a semmiségek nem érdekelnek. Azt elhallgatom, ha úgy van leoltom, akkor bekoppan a szemem, azon elgondolkodok magamban, feldogozom jobban mondva. S akkor eszembe jutnak némi dolgok, hogy meg kellett azt csinálni s milyen jó, hogy azt megcsináltam. Na az mikor, az egy kicsit keserít el, mikor visszagondolok s reanézek az istállóra, hogy üres az istálló. Az engemet úgy meg vág gondolatilag, mert valahogy úgy képzelem magamat, mint ahol kihalt valaki. Örökké voltak az állatok, abban voltak. Hazajöttem a mezőről, akárhogy el voltam fáradva, bementem oda, megpihentem, olyan jóízűleg ettek azok az állatok.
Valahogy ott találtam fel magamat.
Az a rossz, hogy ezen felül egészséges, hogy csak a lábamban nincs erő. Mert ha a kezem is olyan gyenge lenne, mint a lábam, nem törődnék semmivel. Ahogy esik úgy suppan. De hál Istennek ez nincs, mert úgy akkor sokkal nehezebb volna annak, akire rá vagyok utalva, hogy segítsen rajtam, gyermekeknek vagy a feleségemnek. Mert én kimenni nem tudok, felkelni csak úgy tudok ha segít, felülni fel tudok úgy hogyha megfogom a széket, s felülök, de menni nem tudok. Na ez a baj. S úgy vettem ki, hogy csak valami erőt ad nekem ez a hitérzes, csak erőt ad, úgyhogy nem keseredek el. Volt sokszor, már gondoltam magamba, hogy így élek, ki tudja, évekig. Ej biza hánynak van még nagyobb keresztje mind nekem. Van akinek se ez nem ép, se semmi nem ép s úgyis kell éljen. Ez jutott reám. Hogy én voltam a hibás, hogy mért mentem oda, vagy jót akartak s közbe ártott, nem lehet tudni. Csak engemet úgy foglalkoztat, hogy addig bírtam magam amíg ez a sugarat nem kaptam s azután hova tovább mind nem hogy erősödjek, hanem az a lábam mind gyengült. Ez egy kicsit nekem olyan nem jó, mert ha nem adtak volna olyan erős sugarat, így magamban, csak fokozatoson többször többször, lassan lassan, mind ahogy mondtam, emelik a lécet a tanulónak, nekem is úgy, nem egyből nekem is. Lehet hogy olyan erőset adtak, hogy itt keresztül, ami tartja ezt a hasizmot is, farizmot, ugye azokat az izmokat az tartja merőn s azok a sejtek odalettek. Mert ezekkel van a probléma. Így megnyomkodom nem fáj, így itt, de ha a kezemet mondjuk végighúzom, mind mikor húzom fel az alsó nadrágot, már érzem, hogy a bőr olyan idegen, mintha vakarót húznának ott végig.
De belé kell nyugodni.
Hát nyolcvan év, már belé léptem, hogy meddig, hat hónap hét hónap mindjárt lejárt, mind azon vígasztalnak, hogy ebből csoda lesz. Én mind azt mondtam, hogy ha nekem lábam lesz, a halottak bejönnek a temetőről. Így érzem én, de csodák vannak, lehetnek, ha az Isten úgy megerősíti. Nem tudom. Az igen, ha fiatalabb volnék. Már annyira tudnék, meg volnék elégedve, ha két bottal, ha felülök, két bottal ügyesen tudnék kisétálni a kapuig, hátra a kertig. Meg volnék elégedve. De így biza, ha kivisznek künn vagyok, ha behoznak benn vagyok. Ha megfogom a széket félre fordulok, egyebet nem tudok. Ez jutott osztályrészül.
S régebb maga azon, hogy csodák vannak, azon gondolkozott, fiatal korában? Mert fiatal korában az ember erre nem nagyon gondol.
Nem, még eszembe se jutott. Temetéseken sokszor megkértek beszédet mondani. Hogy történtek ezek a hirtelen halálok. S volt olyan, sokszor belefoglaltam azt a gondolatot, hogy én inkább megegyeznék az olyan halállal, hogy egy vagy két hétig vagy egy hónapig szenvedjek, hogy a hátramaradottak nyugodjanak bele, hogy én innen el kell költözzek. S nyugodjatok bele ti is, az Isten azt adta, hogy hirtelen vette el, de megerősít a hitetekben, hogy bele kell nyugodjatok. Én sokszor elgondolom, hogy sokszor így hirdettem, s nem-e a jó Isten meghallgatott, ha kérte né most megadom neki. Még ez is eszembe jutott. Mert van egy olyan elköszöntés is, hogy mikor eljön az az idő, az Isten adjon rövid szenvedést, s hamar elmúlást. Így hogy lehet, hogy amit én kértem azt adta.
Mert az ember soha se tudja.
Átok nem lehet, mert nem úgy viselkedtem, sok mondja, hogy megátkozott valaki, hogy a lábával addig legyen beteg, mert úgy viselkedett, mert hogy tönkretette a gabonámat, vagy becsapott, vagy ehhez hasonló, aztán sok ember milyen, képes átkozódni, hogy gyúljon fel a háza, s másik úgy, s a harmadik úgy.
Én ezektől mind mentes vagyok.
Sokszor mondtam el másnak is, átkozta az egyik szomszéd a másikat, hogy így s úgy, s káromkodott neki, s a másik végig hallgatta. Én, azt mondja nem átkozlak tégedet csak avval, az Isten adja, hogy az udvarod minél hamarabb gyepesedjen bé, s disznóvágás végett a te konyhád ne forduljon fel. Én csak azt kérem, hogy legyen meg. Tőlem azt kérhetik, mert az udvarom tényleg begyepesedett (kacagja). Disznóvágás végett még nem, mert ha nem tudott venni a feleségem, nem vettünk malacot, hogy kínlódjon, úgyis veszünk disznót, hogy vágjuk le. De pont eszembe jutott, hogy kár volt ilyen átkot mondjon az ember, mert az biza előbb begyepesedett, mert amíg a marhák jártak ki-be, addig nem gyepesedett, igaz akkor a kapu nyitva, libák is voltak, mert tartott Vilma huszonöt-huszonhat libát, azok mikor kijöttek, pillanatra lelegelték.
Lassan mind a harmonika húzódunk össze.
Kiment, a levegőt kezdi úgy lassan kiadni s aztán húzódik össze. Mit csináljunk. Hajléktalan úgy se leszek, mondom Vilmának, sokszor mondom, figyelj ide, tudod mi vígasztal? Hajléktalanok nem leszünk, ott künn is megvan a házunk, az örökös, ez pedig ideiglenes. Az kiszolgál minket.

Tudja, az emberek régebb mentek be a városba, s mondták, hogy na mit hozzak a városból. Valami olyan kívánsága nincsen, amit én is tudnék teljesíteni?
Nincsen. Ilyesmiről ne is gondolkozzon. Hála Istennek, itt minden van. Hús van, tej van, teszín van, zsír van szalonna van, minden van, csak éppen keveset tudok fogyasztani. Ezek a könnyű ételek mennek, pityóka. Például az este: mit hozol, hozzál be egy csésze tejet s egyebet semmit. Délre a leves az elmegy, de húsfélét nagyon keveset, régebb amíg mozogtam olyan jól esett a húsféle, most nem esik jól. Folyadékok, levesféle s ilyesmi. Mert nincs mozgás s nagyon keveset eszek, egy tányérral, s hát miért eszel olyan keveset. Ne félj, mert ha kimennék a kertbe s felásnám a felét, töltenék még egy tányérral. Nincs mozgás, nincs fogyasztás.
De ezt azért említem, mert ha valamit kíván s azt várja, akkor van egy kis cél. Várja amíg meghozzák, vagy amíg hozzájut. Ez az idő múlását segíti, régebb a gyerekek azt mondták, hogy várják a karácsonyt, számolták a napokat.
A gyermek az mindig vár, aztán az ajándékokra ugyan. A felnőtt az ugye az más, annak az igénye se az már, mint egy gyereknek. Ha ügyesen fel van egy papírba öltöztetve, az már szép dolog.
Az idősebbnek az csak egy papír.
Például én a várost jártam eleget, de soha de soha nem volt hogy megkívánjam s vásároljak, csak úgy magamnak. Jártam Bergenyébe s Nyárádtőre a városon keresztül. Én ha meg voltam éhezve is bementem a Luxorba, ott önkiszolgáló volt. Bementem oda, kinéztem, megvettem azt a bizonyos másodikat, ha olyan volt a leves, esetleg abból. Egy pohárba sört, azt megittam, nekem az elég volt. Mert abból lehetett válogatni, hogy ilyen második vagy olyan második, ehhez hasonló. Pire volt, gulyás, attól függ, krumplival vagy babbal, vagy ehhez hasonló. Lehetett válogatni aki akart, nekem nem volt az a nagy kívánságom. Itthon pediglen minden megvolt ami kell. Átlagban nem is voltam az a nagy igényes. Gyümöcsöket, az megettem éjjel is, vagy reggel felkeltem, pláné nyáron, ért a paradicsom vagy mi, én hátra sétáltam a kertbe, előhoztam egy paradicsomot. Kicsi csuporba, ilyen piros csuporba, volt egy kicsi bor, azt minden reggel, egy annyi bort megittam. Paradicsomot elé, elhasítottam, felit megettem, a bort megittam, rea megettem a másikat, s adjon Isten egészséget. Volt minden.