Július 12-én, a nyári gyakorlat első napján izgatottan érkeztünk meg Csíkfalvára, a Tündér Ilona vendégházhoz. Csomagunk valamely rejtett zugában az egy hétre felpakolt ruhák és kellékek mellett ott lapultak félelmeink, elvárásaink, reményeink és kiváncsiságunk.
A feladatok tisztázása után kételyt véltem felfedezni társaim szemében. Azt hiszem a feladatok elvégzése mindannyiunk számára kihívást jelentett. Végül fölülkerekedtünk gátlásainkon és a falubeliek vendégszeretete és kedvessége eloszlatta szorongásainkat. Minden egyes házzal bátrabbak lettünk és a vendégházhoz visszatérve izgatottan számoltunk be egymásnak élményeinkről. Mindenki boldognak látszott és úgy tűnt a kezdetben megmutatkozó félelmeinknek nyoma sem maradt. Vidáman osztottuk meg tapasztalatainkat, és áhitattal ittuk magunkba egymás szavait.
A közös étkezések, azok előkészítése, a finom étkek felett elhangzó mókás történetek mind-mind közelebb hoztak minket egymáshoz, és azt éreztük, hogy mostantól már nem csupán osztálytársak vagyunk, hanem barátok. Internet és sokszor térerő hiányában a jó hangulat biztosítása csupán rajtunk múlott (na meg a házigazda jó borán). A késő esti, éjszakába nyúló éneklés, az éjszakai szekér út és az elalvás elötti beszélgetések és mókázások alkalmával egyre szorosabbra fűztük barátságunkat.
Megosztottuk a munkát és sok újdonságot tudtunk meg egymásról. A hét elteltével az is kiderült, hogy ki az akire kicsit többet kell várni a zuhanynál, ki az aki a legtöbb népdalt tudja, akinek a legjobb hangja van, aki szépen tud hajat fonni, aki rajong a csárdásért, aki imádja a házi tejet és a málna lekvárt. Igazi közösségkénk viselkedtünk és számos szép emlékkel, új tapasztalattal és csodálatos élménnyel intetünk búcsút Csikfalvának.
Deac Csilla-Noémi